Adatlap Ford Mondeo Trend - 2000
Adatlap Renault Mégane Grandtour Privilege - 2004
Adatlap Volkswagen Golf 1.9 Tdi Variant - 2004
A 6-7 literes fogyasztás vonzó, pláne, ha családi kombit akar venni az ember. A 2,5-3 milliós ársávban szédítő a választék, ebből szondáztunk.
Tulajdonképpen nem könnyű kombit venni a családnak, ha az ember 2,5-3 milliónál többet semmiképp sem szán rá. Miért pont ennyit? Ennyiért újonnan legfeljebb kisautót kapunk, igaz, lényegesen kedvezőbb hitellel. Azzal viszont nem megy messzire az ember, főleg ha poronty és csomag is szerepel a szállítandók között.
A probléma inkább az, hogy túl nagy a kínálat. Ráadásul a piacot elárasztják a levetett dízel cégautók, ezek árban simán versenyezhetnek a kisebb, de korábban magánautóként szolgált járgányokkal. Szóval alaposan bele lehet nyúlni; egy peches választás a modern dízeltechnika alkatrészárai mellett pénzügyi katasztrófába sodorhat egy családot.
Eleinte zavarban voltunk az Autocity csepeli telepén, mert csak három autót akartunk előráncigálni. Jó, még így is sokkal könnyebb volt a helyzetünk, mint az átlagvásárlónak, aki ugye egyetlen autó mellett dönthet.
Hogy mi itt a baj? Az, hogy gyakorlatilag választhatunk Focust és Mondeót, Lagunát és Mégane-t, Golfot és Passatot. Csupán az a kérdés, hogy melyikben bízhatunk. A nagyban, amely elvileg jobban bírja a gyűrődést, de gyűrik is, vagy a kisebbikben, amelynél nagyobb az esély a kímélőbb használatra? Ezek csak elvek, de megnéztük a gyakorlatot is.
Szándékosan került be mindkét méret a csokorba: a Mondeo az úri középkategóriát képviselte 2004-ből, tízezer forint híján 2,5 millióba került; a Mégane egy számmal kisebb, egy évvel fiatalabban 60 ezerrel volt olcsóbb a Fordnál; a Volkswagen Golf IV. kombija volt a legdrágább a trióból, 2,85 millióért, szintén 2004-ből. Hiába, a presztízs…
És ők mind dízelek, papíron is százezer kilométer fölött, így a kisebb, de megkímélt autóról szóló tézisünk eleve megdőlt mind a Renault, mind a VW esetében. A Fordtól meg nem is vártunk mást. Közhely, de érdemes elgondolkodni az állandó költségeken is, hogy mást ne mondjak, a Renault 1,5 liter alatti dízelmotorja vonzó lehet a kisebb kötelező biztosítási díja mellett, viszont felveti a gyanút, hogy erősebben igénybe veszi őt a nagy kombi vonszolása, mint mondjuk a Golf 1.9 TDI-jét.
Csapjunk bele a lecsóba! Szedjük ízekre először a Golfot. Lapozzon!
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Elektromos autók: még a tulajdonosok is bedőlnek a hamis híreszteléseknek
Egy nemzetközi kutatás szerint az elektromos járművek sofőrjei között is sokan hisznek a rájuk vonatkozó tévhiteknek és álhírekben.
- Hírek
A magyar vevők kedvét lesi az új Frontera
Kevés pénzért ad sok helyet és 48 voltos lágy hibrid hajtást az egykori terepjáró nevét öröklő családi crossover.
- Hírek
Rejtélyes módszerrel loptak el ismeretlenek egy 120 milliós AMG Mercedest Amerikában
Az autót egy kereskedés vásárolta volna meg egy másiktól, de még az átadás előtt ismeretlenek megléptek vele.
- Tesztek
Vennéd dízel helyett az új Ranger PHEV-t?Menetpróba: Ford Ranger PHEV 2,3 EcoBoost – 2025.
Állítólag spórolhatsz vele és még hordozható áramforrásként is használhatod. Nemzetközi menetpróbán jártunk!
- Hírek
Egy Valkyrie tulaj beperelte az Aston Martint, annyi a probléma a 3,5 millió dolláros hipersportautóval
A tulaj szerint az autónak rengeteg hibája van, némelyik ráadásul potenciálisan balesetveszélyes.
- Hírek
Radikális arculatváltásra készül az Audi
A vezérigazgató ígérete szerint már idén láthatjuk is az első példát.
- Hírek
Villámygyors csapatot csinál a nagy családokból a BYD egyterűje
Mexikóban kezd az M9-es.
- Hírek
Két másodperces 0-100-zal Ferrarikat és Porschékat ver a csúcs-Corvette
Ez nem csak az amerikai autóipar számára elképesztő.
- Hírek
Behozhatatlannak látszik a kínaiak előnye az elektromos autók gyártásában?
Kiszámolták, mennyivel van pontosan a világ előtt a kínai villanyautó-gyártás
- Hírek
Elhalasztotta második elektromos autójának bemutatóját a Ferrari
Pedig még az elsőt sem láthattuk.
- Hírek
3000 kilométer, 5 perc töltés: dízelgyilkos szabadalom a Huaweinél
Ezeket az elképesztő számokat több érdekes újítás teszi lehetővé.
- Hírek
Stílusosan búcsúzik a Suzuki Jimny, de csak a franciáktól
Kiadtak egy limitált szériát, amit pillanatok alatt elkapkodtak.
- Hírek
100 milliárd jennel távolodik egymástól a Nissan és a Renault
Tulajdonosi játékok helyett másra kell a pénz a Nissannál.
- Hírek
Ilyen, ha három vármegye traffipaxaival lőnek egyetlenegyben
2 nap alatt vajon hányszor talált be a lézer?
- Hírek
A britek már tudják, mennyibe kerül az elektromos Suzuki
A hazai ár még nem ismert, de a brit segítségével lehet egy elképzelésünk.
- Tesztek
Hathengeres, kézivel. Hol írjam alá?Teszt: BMW Z4 M40i Handschalter - 2025.
Itt az újabb bizonyíték arra, hogy a BMW szlogenje nem csak hangzatos lózung.
- Hírek
Amerika egyik leghíresebb versenypályáján döntött rekordot a Porsche Taycan Turbo GT
A Turbo GT kivitel közel 7 másodperccel javította meg a Turbo S változat korábbi rekordját.
- Hírek
Szinte minden kiderült az új Nissan Leafről!
Az ígéretek szerint a modell a tapasztalt villanyautósok mellett a belső égésű motoros autók tulajdonosainak is vonzó alternatíva lesz.
- Hírek
F1: Hiába az ütközés, a McLarennél továbbra is engedik a szabad versenyt
Andrea Stella csapatfőnök szerint ez egy fontos érték, amit meg akarnak tartani,
- Közélet
Autókkal gyűjtöttek 36 milliót beteg gyerekeknek és a Bátor TábornakBeszámoló: Bátor Rally
Lezajlott a Bátor Rally, aminek egy célja volt: a támogatók és a szervezők minél több pénzt szerettek volna összegyűjteni a Bátor Tábornak.
- Hírek
Tovább gyárthat belső égésű motoros autókat az Audi, mint ahogy korábban bejelentették
Ezt Gernot Döllner CEO jelentette be nemrég.
- Hírek
Cuki pici villanyautóval támad a Honda
Teljesen gyártásérettnek tűnik, így egy tömeggyártott verzió érkezése sem kizárt.
