Az út végén.
A tuningok után kb. 290 lóerős piros Mazda3 MPS esetében a cél világos volt, még a korábbi Brembo szettnél (BEMUTATÓ ITT) is tartósabb tárcsák, és nagyobb fékteljesítmény. Ennek gyakorlatilag egyetlen módja, a méretek növelése, mind átmérőben, mind vastagságban. A nagyobb átmérőjű féktárcsák ugyanolyan fékhatást produkálnak kisebb rendszerterhelés esetén is (hosszabb élettartam), mint a kisebb méretűek, arról nem is beszélve, hogy nagyobb terhelést képesek elviselni maradandó károsodás nélkül.
Nagyméretű féktárcsák alkalmazásánál - mint ez a 355 mm-es - problémát okozhat a tárcsák fix rögzítése a kerékagyhoz. Bizonyos fajta mozgást engedélyezni kell a féktárcsák számára, hiszen a nagy méretek okozta hőtágulási egyenetlenségek a tárcsák deformációjához, vagy akár töréséhez vezethetnek.
Ezt elkerülendő úgynevezett úszótárcsás kialakítást kell alkalmazni. Ennek megvalósítása azt jelenti, hogy a fékezőtárcsa és a tárcsát a kerákaggyal összekötő elem (harang) között kismértékű úszást kell lehetővé tenni. A 355 mm-es Brembo Racing féktárcsákhoz ennek érdekében az igen borsos árú speciális Brembo csavarok lettek alkalmazva. Ezek kötik össze a tárcsákat a Mitsubishi EVO X rally versenyautó aszfalt szakaszokon használatos fékein használt harangok mintája alapján, speciális alumíniumból legyártatott fékharangokkal. A különleges csavarok 2-3 tized millimétert elmozdulást engedélyeznek radiális és axiális irányban a tárcsáknak a harangban.
Végül a kisebb részletek "rendezettsége" érdekében a nyolcdugattyús könnyűfém féknyergekre, csakúgy mint a töltőlevegő hűtőre és a pirosra fényezett szelepfedélre, MPS felírat lett fényezve.
Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.