Ultrahanggal fürdeni
További Tech cikkek
Lássuk be, önök sem azért kattintottak épp az Indexen az Ipar Napjai 2009 című rendezvényt bemutató cikkre, mert szeretnék megismerni a keménységmérők új dimenzióit, ahogy én sem azért látogattam el az európaira pofozott Hungexpóra, hogy elmerüljek a gépészeti mocsárban. Éppen ezért kissé tanácstalanul álltam, amikor a bejárat mellett végignéztem az idei slágertermékek listáján: nagydíjas lett például a "TA-Center CNC vezérléssel működtethető sík és alakesztergáló fej", valamint az "IHLE keményfém alapanyagok egyedi feliratozása, forgácsoló szerszám gyártásához".
A sok ismeretlen eszköztől remegés jött rám, a csapágystandtól már alig bírtam elvánszorogni a minőségi furat-mikrométerekig (menet- és beszúrásmérő fejjel is!), végül ájultan zuhantam a hengermegmunkáló karjaiba. Éreztem, hogy ebből nem lesz cikk, úgyhogy odaálltam a Mitsubishi standjának vezetőjéhez, és kerek-perec kijelentettem, hogy én addig nem mozdulok, amíg meg nem mutatja a legizgalmasabb fúrófejet. Utóbb kiderült, hogy a 40D (vagy 35A, esetleg 29TY?) jelzésű termék egyedülálló az iparágban, mert a saját átmérője többszöröséig képes kivájni.
Megtisztultam
Idővel persze rájön az ember, hogy a gépészeti iparnak is vannak olyan területei, amik nemcsak egyszerűen hasznosak, de a nagyközönségnek is izgalmasak lehetnek. Életemet feladva szomorúan kóboroltam a kijárathoz közeli folyosón, amikor megláttam egy fritőzt, amiben bugyogott a víz. Az Obstyza Bt. egyik alkalmazottja működtette a berendezést, épp a szemüvegét mártotta a látszólag százfokos folyadékba, majd kezet mosott benne, ami már önmagában cikktéma lenne, hát még úgy, hogy a bugyogásnak semmi köze a hőmérséklethez.
A fritőznek nézett fémláda ugyanis valójában egy ultrahangos tisztítóberendezés, amit főleg az egészségügyben vagy az arany megmunkálásánál használnak. A rozsdamentes készülék teljesítménye literenként 40 watt, működési elve meg pokolian egyszerű: lerázza a koszt az eszközökről. A cég egyik alkalmazottja arra bíztatott, hogy dugjam be az ujjam a rémült vízbe, én meg minden mindegy alapon megtettem, amire kért. Fogalmam sincs, mennyire lett tiszta az ujjam. Fogalmam sincs, milyen végzetes láncreakciót indított el a szervezetemben a rázás. Az viszont biztos, hogy az ultrahang fáj. Mintha apró akkupunktúrás tűkkel szurkálták volna az ujjamat, úgyhogy ha a jövő tisztálkodása ebbe az irányba tart (ahogy azt néhány science-fictionben lehet látni), akkor én inkább választom a tanyavilágot.
A KSH Rugógyár Bt. látszólag tökéletesen érdektelen a tömegeknek, csakhogy a standjára kirakott egy A380-as plakátot is a győri cég, márpedig aminek köze van a világ legnagyobb utasszállítójához, az unalmas nem lehet. Rövid kérdezősködés után kiderült, hogy valóban a KSH készíti a rugókat a típushoz, egészen pontosan a fékezőlapátok működéséhez szükséges alkatrészek készülnek a győri üzemben. Az apró, 5,2 centiméteres titánrugók a legszigorúbb követelményeknek is megfelelnek, a megadott méretekhez képest legfeljebb 0,05 százalékos eltérést engedélyez az Airbus, ráadásul a darabszám sem nagy, éppen ezért a gyártás rendkívül költséges. Azt azonban nem árulták el, hogy pontosan mennyibe kerül egy A380-as rugója, de a vállalat alkalmazottja még akkor sem ellenkezett, amikor száz forinttól indulva tízezres magasságig licitáltam az árat.
Veszélyes robot
A következő standig különféle gyártórobotok erdején keresztül jutottam el: az automatikus karok egyhangúan emelgették az eléjük pakolt tárgyakat, látszólag egyáltalán nem izgatta őket, hogy épp szerepelnek. A Nachi Presto robotkar viszont elég félelmetes volt ahhoz, hogy megálljak mellette: mindenféle fémelemeket dobált egy tartóba, a feladata az volt, hogy az eldőlt, változatos szögben álló fémdarabokat megfogja, majd egy másik tárolóba tegye. Ehhez azonban fel kellett mérnie a terepet, amit legalább akkora átéléssel tett, mint a Világok harcában az a kattogó fémkígyó, ami hatmilliárd fényévet utazott, hogy Tom Cruise és Tim Robbins után kémkedjen egy kansasi könnyűszerkezetes ház alagsorában. A robotkar végére volt szerelve a kamera, azon keresztül próbálta megérteni, hogy mi a dolga. A három elemből álló kar körbejárta a testeket, mozgott előre-hátra, jobbra-balra, én esküszöm, hogy emberi értelembe vett érdeklődést tanúsított, a kamera fölé szerelt lámpa meg időnként fenyegetően felvillant, mintha csak az emberiség végső elpusztítására törekedne a központi processzor.
A kiállítás egyik legnagyobb sztárja azonban kétség kívül az Amada LC-F1 NT lézervágógép volt, ami egy sportautó és krematórium szerelemgyereke. A 13 ezer kilós, akár 7 ezer watt csúcsteljesítményű szerkezet nagydíjat kapott, amit azonnal megért az ember, ha működés közben látja a szörnyet. A munkaanyag szikrázott, izzott, sziszegett, a lézer tűzzel rajzolt mintát az acéllemezbe. A vibrációmentes kivitelnek hála nem kell hozzá speciális alapozás, és a munka is gyorsabban megy az iparágban megszokottnál, úgyhogy akinek rendszerint azonnal kell valamilyen nagy pontosságú alkatrész, szerszám, elem, az jobban teszi, ha vesz magának egyet otthonra az LC-F1-ből.
Nem is neon
A kiállítások részt vett Härtlein Károly, BME Fizika Intézetének mérnöktanára is, aki a fényforrások evolúciójáról mesélt nekem. Először mutatott egy neoncsövet, amiről kiderült, hogy nem is az, de az összes hasonló lámpatestet tévesen hívjuk neonnak, mert a legtöbb kisüléses csőben valójában higany van. Akad persze igazi neonlámpa is, főleg Amszterdam izgalmasabb negyedeiben, ezeket arról lehet megismerni, hogy fényük vörös.
A fénycsövek bemelegedés után meglehetősen keveset fogyasztanak, 11 watt mellett adnak annyi világosságot, mint egy 60 wattos izzó, de az utóbbi időkben már új útra tévedt a világítástechnika: mindenhol ledek vannak. Härtlein Károly izgatottan vitt körbe a kiállítók között, hogy az új technológiákról meséljen: hogy ma már egy ledekből kirakott lámpa is képes elég fényt adni, hogy az utóbbi hónapokban felére esett vissza ezeknek a termékeknek az ára, és hogy háromezer forintért kapni olyan 2,5 wattot fogyasztó modellt, ami egy 35-40 wattot fogyasztó normál izzót képes kiváltani.